A filmklubot havonta egyszer, a hónap első szerda estéjént szervezzük, sorozatunkban a hetedik művészet alkotásain keresztül mutatjuk be a többi művészeti ág jeles képviselőit.

Vajon kiben nem merült még fel a gondolat, miközben egy képet, szobrot csodált, hogy vajon az milyen körülmények között jött létre, mi ihlette, inspirálta megalkotóját? Mitől vált a gondolat képpé, formává, majd anyaggá és részenként egy új műalkotássá?

A filmek nemcsak a művészek életútját kísérik végig, hanem az alkotás folyamatán keresztül közelebb visznek bennünket belső világukhoz, teljesebb képet kapva a műalkotások megszületéséről.

A film- és képzőművészet iránt érdeklődőknek ajánljuk közös vetítéseinket: segítenek közelebb kerülni a művészeti alkotásokhoz és közösen megbeszélhető élménnyel gazdagoduk.

Egyaránt ajánljuk laikusoknak, akik még csak ismerkednek a filmművészettel és csupán az utazás kezdetén vannak és ajánljuk olyan a filmművészetben jártas szakértőknek is, akik szeretnék megosztani szenvedélyüket és véleményüket egy autentikus filmvetítést követően.

18.00 órától közös filmnézés, majd rövid „szünet” után beszélgetés a filmről, Bárdos Csaba filmtörténész vezetésével, zárás legkésőbb 22:00-kor.

Luis Buñuel: La Belle de jour (A nap szépe)
(1967, színes francia-olasz film, 100 p.) – francia nyelven magyar felirattal
Főszereplők: Catherine Deneuve, Michel Piccoli, Geneviève Page, Pierre Clémenti, Georges Marchal, Francis Blanche, Francisco Rabal

Filmválasztásunkat a Tate Britain, London 2026-os Experience the captivating world of rule-breaking American artist James McNeill Whistler c. kiállítása inspirálta.

Miről szól a film?
Séverine 26 éves és nem találja a helyét a burzsoáfeleségek között. Az anyaszerepre még nem készült fel, így luxusprostituáltnak áll. Illetve fekszik. Ez a munka azonban meglepő kockázatokkal jár…

Egy érdekesség, egy filmművészetben jártas érdeklődőnek
Ha komolyan odafigyelünk, akkor élesen látjuk és tisztán halljuk azokat az elemeket, amik filmtörténeti alkotássá, pontosabban A burzsoázia diszkrét bája és A vágy titokzatos tárgya megkerülhetetlen testvérévé teszik A nap szépét, de megjelennek már itt A szabadság fantomja kulcsfigurái is: férj-feleség, kislány, szobalány, orvos, tanár, rendőr, csapos…
Ez Buñuel első késői remekműve, olyan komplex filmes elbeszélés-tanulmány, élő válasz a francia újhullámra, amihez fogható máig kevés született.
Buñuelnek 1929 óta először volt lehetősége szerző filmet készíteni A Nap szépe 1966-os forgatásakor. A francia-spanyol avantgárd filmek sikere után semmit sem rendezett egészen 1947-ig, pedig hosszabb-rövidebb ideig minden nagy amerikai filmstúdióval volt szerződése ekkoriban. Feladva elveit, a 40-es évek végén Mexikóban elkezdett megrendelésre filmeket rendezni. Ezek nyomokban tartalmaztak valamit a zsenialitásából, illetve érdekes kommersz-szerzői hibridek lettek, de nem tartalmazhattak annyi remek Buñuel ötletet, mind az Andalúziai kutya vagy az Aranykor. Bunuel persze így is alkotott legendás filmeket: ki ne nézné és elemezné szívesen az Elhagyottakat, a Susanát, az Elt, az El brutót, az Archibaldo de la Cruzt, a Nazarínt, a Viridianát vagy az Öldöklő angyalt?
Az Egy szobalány naplója felemás sikere után Buñuel végre határhelyzetbe került: a 18 éves mexikói filmrendezésnek végett kellett vessen, amikor a Sivatagi Simon költségvetésének a nagyobbik felét ellopták, hiszen már az Öldöklő angyal is azért készült „egy házba zárva”, mert eltűnt a rá szánt pénz nagy része…
Franciaország viszont az 1930-as betiltás, az 1956-os ignorálás és az 1959-es levegőnek nézés után 1966-ban végre kezet nyújtott: a legendás Hakim fivérek szabad kezet adtak Buñuelnek, cserébe a pikáns téma felvállalásáért – a feladat Joseph Kessel „botrányos” regényének a megfilmesítése volt. A rendezőnek mindössze a korhatáros jelenetek egyeztetését kellett megígérnie, a forgatókönyvet és az audiovizualitást teljesen szabadon álmodhatta meg friss barátjával Jean-Claude Carrière-rel, a rendezőből lett forgatókönyvíróval és Sacha Vierny-jel, Alain Resnais operatőrével.
Buñuel addig 10 forgatókönyvíróval dolgozott együtt – 35 év alatt -, de az 1963-ban megismert Jean-Claude Carrière végre nem csak forgatókönyvíró volt, hanem rendkívül tehetséges filmrendező is, aki képes volt ígéretes rendezői karrierjét feladva segíteni a nyugdíjba készülő híres rendezőnek és Buñuel sem csak szorgalmas zseni volt, de önzetlen barát is, aki hozzásegítette az ifjú és ismeretlen Carriére-t a világhírnévhez.
Azt, hogy Buñuel ezt egy fontos szerzői-kommersz filmjének tartotta (Á la Hitchcock), az is mutatja, hogy kétszer is megjelenik – látszólag statisztaként – a filmben: un consommateur à la Cascade, un passant aux Champs-Elysées.
A Belle de jour közepén – avagy a dramaturgiai csúcspontján Luis Buñuel személyesen van jelen a la Grande Cascade étterem teraszán. Az elegáns rendező télikabátban ül a késő őszi Bois de Boulogne-ban amint a herceg hintón érkezik. Nem is néz oda, amikor a háta mögött egy méterre a hintó megáll és a herceg kiszáll. Buñuel nyugodtan issza a kávéját – a csészéjét messze eltartott kisujjal a szájához emelve – nem érdekli, amikor a széke mögött a herceg áthalad, sőt meg is áll tőle fél méterre… Ekkor azért kicsit felnéz rá, de rövidesen nyugodtan elfordul és rágyújt: a herceg a szomszéd asztalhoz érkezett, ahol Séverine várja. Vágás, és immár az ott ülő Buñuel szemével látjuk őket, amint „randevúznak”. A Séverint a hercegi palotába szállító két kocsis ugyanaz, mint a nyitó álomjelenetben látottak. Amikor a palotájában a „fekete Bell de Jour” mellett – lásd még James Whistler: Violet and Rose: La Belle de Jour, c. 1885 – a herceg egy kamerával jelenik meg, már mindent értünk. Amikor a „koporsót” körülkerülve a fess herceg megszegi a film 180 fokos szabályát, akkor még többet értünk… A film természetesen nem „nekrofil”, csak arra utal, lásd még René Magritte: A képek árulása (Ez nem pipa), 1929. Persze ennek a jelenetnek a végén is a macskákat (nem) engedik be és utána ismét csak Séverine ágyát látjuk – ki mint veti meg…
Bertolucci nagyjából ebből a jelenetből írta az Utolsó tangó Párizsbant, de David Lynch is innen indította a Lost Highwayt.
Buñuel következő cameója egy még durvább fantáziajelenet után következik: a rendező ekkor a népes utcán sétál, a Diadalívvel a háttérben, egy gengszterrel az előtérben és egy kiabáló New York Herald Tribune rikkanccsal a középtérben. Mivel ez az újság jóval a forgatás előtt, még 1966 április 24-én megszűnt, így a szerepeltetése csakis egy homage lehet az À bout de souffle-nak. A gengszter vesz is egy újságot. A zsebretett kézzel maga elé meredve sétáló Buñuel viszont csak egyetlen egy dolgot néz meg – jobbra tekintve (79 Avenue des Champs-Élysées) – egy azóta ikonikus, akkor friss film reklámképeit, aminek a címe és tartalma szintén tökéletesen rezonál az előző jelenettel és az egész Belle de jour mondanivalójával. (A Kifulladásiggal a Belle de jour végkifejletében találkozunk majd a legegyértelműbben). Persze nem lehet nem észrevenni, hogy a spanyol és a francia gengszter pont a mozit rabolja ki!
A Hippolyte által a bárban énekelt La Paloma, egy híres hagyományos spanyol népdal, amit gyakran a tengerészekhez kötnek, a vágyakozást és az emlékeket fejezi ki – jól illik Séverine fantáziáinak szürreális, vágyakozó hangulatához és elsődleges inspiráció volt Claude Miller Mortelle Randonnée c. filmjéhez (már az alapregényhez is). A Mortelle Randonnée-ben természetesen azért szerepel Geneviève Page, hogy már az elején eszünkbe jusson a Belle de jour kibogozhatatlan álom-valóság komplexuma. (Ott „A nap szépe” a kor Catherine Deneuve-je: Isabelle Adjani. A kör bezárulása: Catherine Deneuve Truffaut szeretője, Claude Miller pedig Truffaut tanítványa volt.)
Buñuel 8 és fél nőközpontú filmjéből a mesebeli hetedik a Belle de jour, és a legbonyolultabb. Zavaros érzések, szörnyű erősen elfojtva, nagy ellentmondások és nagy csend váltják egymást, amik felváltva szembesítik a hősnőt önmagával és motiválják erőteljes tettekre, illetve bénítják meg őt vágyteljesítő rémálmokba merevítve. Séverine talán nem is tud a saját határátlépési képességeiről, amik egy része (talán) csak az álmaiban valósul meg. Mindez példátlan komplexitást és nagyon erős drámaiságot kölcsönöz a főszereplőnek és a filmnek is.
Idő és tér és a különböző intim családi és elegáns társasági rutinok keverednek össze itt, akárcsak A burzsoázia diszkrét bájában, sőt a Belle de jour két személyiséget is belesűrít egyetlen színészbe: Catherine Deneuve a luxusprostituált Belle de jour és az elegáns sebészfeleség Séverine is – ez a film tehát A vágy titokzatos tárgya narratív ellenpárja is, nem véletlenül szokták „Az öröm titokzatos tárgyának” vagy „A burzsoázia diszkrét álmának” is nevezni.

Ajánló
Whistler festményei és Buñuel álomképei
Luis Buñuelt nem csak James McNeill Whistler híres női aktképei, hanem A Pávaszoba keleti motívumai, a festő tengerparti jelenetei, valamint utca- és városképei is inspirálták. Számos mozgóképes megfelelőjüket is megtekinthetjük a filmben. Buñuelnek nem csak Whistler híres tájai és testtájai jutottak eszébe a kézzelfogható női szépség elmondhatatlan mibenlétéről, hanem a film csúcsjelenetébe bekerült Matthias Grünewald híres Golgota-festménye is, de azt sajnos a producerek kicenzúrázták a filmből… Szerencsére az Angelus – Jean-François Millet francia festő 1857 és 1859 között készült olajfestményének mozgófilmes parafrázisa – benne maradhatott a Belle de jourban. Bekerült még a Sérizy lakásba a Femme à la guitare (1913, Georges Braque), a Verre et bouteille de Suze (1912, Pablo Picasso), a Cartes à jouer et siphon (1916, Juan Gris), a Les éclats du soleil blessent l’étoile tardive (1951, Joan Miró), Le mauve de la lune couvre le vert de la grenouille (1952, Joan Miró) és a Parfum II (sérigraphiea, 1954, Auguste Herbin). És természetesen többszörösen is a De kantwerkster (Csipkeverőnő, 1669-70, Vermeer).

Előzetes 
https://www.youtube.com/watch?v=OXFbj82c7Ag

Kulturális élménnyel és ismeretekkel gazdagodunk, miközben a filmek gyakran érzelmileg felkavarnak, vitára ingerelnek bennünket – lehetőséget adnak megfogalmazni a beszélgetéseken saját élményeinket, érzéseinket, kétségeinket.

A Filmklub vezetője Bárdos Csaba filmtörténész, aki sok érdekes filmtörténeti csemegével egészíti ki film élményünket a vetítés előtt, majd azt követően is.

“Számomra a filmklub, mint közösségi tér fontos, a filmekhez kötődő kulturális háttér, motívumrendszer és korrajz miatt. Elengedhetetlen a film közös megnézése után a műalkotás által elindított gondolatok és érzések megvitatása, megosztása.

Nagy öröm számomra, amikor megnyílnak a nézők, és a film hatására képesek elvonatkoztatni a mindennapjaiktól, vagy másként látni sok ismert élethelyzetet. Mindig felemelő érzés számomra, ha ebben tudok segítséget, támogatást adni…”

Bárdos Csaba filmtörténész, moderátor