A filmklubot havonta egyszer, a hónap első szerda estéjént szervezzük, sorozatunkban a hetedik művészet alkotásain keresztül mutatjuk be a többi művészeti ág jeles képviselőit.

Vajon kiben nem merült még fel a gondolat, miközben egy képet, szobrot csodált, hogy vajon az milyen körülmények között jött létre, mi ihlette, inspirálta megalkotóját? Mitől vált a gondolat képpé, formává, majd anyaggá és részenként egy új műalkotássá?

A filmek nemcsak a művészek életútját kísérik végig, hanem az alkotás folyamatán keresztül közelebb visznek bennünket belső világukhoz, teljesebb képet kapva a műalkotások megszületéséről.

A film- és képzőművészet iránt érdeklődőknek ajánljuk közös vetítéseinket: segítenek közelebb kerülni a művészeti alkotásokhoz és közösen megbeszélhető élménnyel gazdagoduk.

Egyaránt ajánljuk laikusoknak, akik még csak ismerkednek a filmművészettel és csupán az utazás kezdetén vannak és ajánljuk olyan a filmművészetben jártas szakértőknek is, akik szeretnék megosztani szenvedélyüket és véleményüket egy autentikus filmvetítést követően.

18.00 órától közös filmnézés, majd rövid „szünet” után beszélgetés a filmről, Bárdos Csaba filmtörténész vezetésével, zárás legkésőbb 22:00-kor.

Alan Parker: Angel Heart (Angyalszív)
(1987, színes amerikai-kanadai-angol film, 113 p.)
Főszereplők: Mickey Rourke, Robert De Niro, Lisa Bonet, Charlotte Rampling, Stocker Fontelieu, Brownie McGhee, Michael Higgins

Filmválasztásunkat az Albertina Museum Wien Gothic Modern c. kiállítása inspirálta.

Miről szól a film?
Angel magánnyomozó. Furcsa megbízást kap, ami egyszerre vonzza és taszítja. Északról délre megy, de leginkább lépre… Egyre mélyebbre süllyed és mire rájön, hogy ki után nyomoz, már késő…

Egy érdekesség, egy filmművészetben jártas érdeklődőnek
Alan Parker, a szuggesztív víziók káprázatos tehetségű filmrendezője a műfajban és stílusban is megdöbbentően, de ugyanakkor gyönyörködtetően változatos filmográfiájáról híres, ami ráadásul egy kerek egészet alkot. Minden munkája mindenben megfelel az aktuális műfaj – dráma, musical, supernatural neo-noir, thriller – szabályainak, de egyben a konzisztens kézjegyei is folyamatosan felfedezhetők bennük.
Reklámfilmes hátterét is felhasználva Parker gyakran alkalmazott speciális effekteket, erőteljes atmoszférát teremtő ködöt, fényeket és árnyakat – és reklámfilmes múltjából jöttek a simán sikló felvételek, a művészi piszok és a szórt fény is.
Az Angyalszívben a jéghideg, kopár és lefagyasztó észak után a forró, nedves és fullasztó délen a lecsorgó izzadtság, a bent döngő legyek, az esőmosta utcák, valamint a füstös jazz-clubok segítik a kúszó végzet és a gótikus horror intenzív átélését.
Az Angyalszív, a vizuális történetmondás iskolapéldája; az árnyékok használatát, a chiaroscuro világítás (a sötét és világos közötti erős kontraszt) alkalmazását és a gótika által ihletett képi világ megoldásait máig tanítják a filmes iskolákban. Ez a képi világ részben a német expresszionizmus és az amerikai film noir közvetítésével érkezik elénk, részben azok fogyatékosságait is javítja – pl. az élénk-fakó színkonkontrasztjaival – főleg a (vér)vörös-szürkéskék páros okos használatával. Az árnyékoknak itt egyenesen súlya van: felerősítik az intenzív rettegés átérzését és az erkölcsi elbizonytalanodás szédülését.
Az erős, stilizált színek (vagy időnként éppen azok hiánya), az erős színátmenetek vagy az élénk, szögletes-gépies expresszionista látványvilág, az ütős, elegáns techno-csillogás, egyfajta mívesen kidolgozott, mégis emberi kéz által érinthetetlen minőséget jelenít meg.
Parker hatalmas tehetségének a bizonyítéka, hogy bármennyire is nagyszerű Mickey Rourke ebben a filmben, itt mégis minden a rendezésről szól – a kétértelműség tartós atmoszférájáról, az autók, a különböző ventilátorok és liftek, sőt az állatok ötletes használatáról, ahogyan a látszólagos detektívtörténetet egy érzéki, de a gonosztól sugallt, sokáig kísértő lázálommá változtatja.
A definiáló hangtervezés egy zseniális példája, ahogyan Alan Parker a szívdobogás hangját és a “Johnny” név ismételgetését odailleszti az Angyalszív különböző pontjain a képek alá – ezzel olyan bizarr pillantokat kölcsönözve a filmnek, amik látszólag sehová nem kötődnek a történetben – amíg Parker el nem húzza a függönyt az addig az orránál (orrvédőjénél) fogva vezetett néző előtt! Parker azért vezet minket sokáig az orrunknál fogva, hogy megvédjen egy olyan rejtély sokkjától, ami túl rémisztő ahhoz, hogy egyből felfogjuk.
A sötét főhős, Louis Cyphre (Robert De Niro) esetében már a (félre)vezetéknév név sem véletlen – a cypher jelentése magyarul rejtjel, rejtjelezés, titkosírás – és ha összeolvassuk a keresztnévvel, akkor pedig…

Ajánló
Déli gótika
Az Angyalszív egy fantasztikusan stílusos magánnyomozó noir és egy olyan világban játszódik, ami nagyon hasonlít a miénkre, de ha a mélyére nézünk és érzünk, akkor rádöbbenhetünk: valójában a pokol lehet ilyen…
A fagyos északról a fülledt délre menekülni látszólag kiváló ötlet, valójában egy halálos csapda – és Parkernek hatalmas tehetsége volt ahhoz, hogy a kényes dolgokat a végsőkig feszegesse…
A modernizmus radikális szakítás volt az akadémikus hagyományokkal, és ez leginkább a középkorban még jelenlévő, de addigra már eltűnt témák, a szerelem és a szexualitás, a halál és a gyász, a hit és a kétség, valamint a társadalmi szerepekkel és identitással való kapcsolat ábrázolásainak a felélesztésével történt. Az aktualizált haláltánc (Danse Macabre), a kiűzetés a Paradicsomból, vagy akár a csörgő csontvázak és a velőtrázó vámpírok messze nem azok a témák voltak, amiket a polgári művészet motorjai, az önelégült mecénások a botor portréikon látni akartak…
A gótikus műalkotások – Alan Parker filmjei is – a túlzó és hiperbolikus stílusjegyeik miatt nagyon rezonálnak a fiatalokkal – hiszen életünk e szakaszában nagyon erős érzelmeket élünk át, mielőtt kilapítja őket a mindennapi betevő szorgalmas keresése bennünk. A gótikus stílus mindig felforgató – de lebilincselő is. Az Angyalszívet is újra és újra megnézzük, mert egy labirintus, amiben mindig el lehet veszni…

Előzetes 
https://www.youtube.com/watch?v=0iKzekw3xn8

Kulturális élménnyel és ismeretekkel gazdagodunk, miközben a filmek gyakran érzelmileg felkavarnak, vitára ingerelnek bennünket – lehetőséget adnak megfogalmazni a beszélgetéseken saját élményeinket, érzéseinket, kétségeinket.

A Filmklub vezetője Bárdos Csaba filmtörténész, aki sok érdekes filmtörténeti csemegével egészíti ki film élményünket a vetítés előtt, majd azt követően is.

“Számomra a filmklub, mint közösségi tér fontos, a filmekhez kötődő kulturális háttér, motívumrendszer és korrajz miatt. Elengedhetetlen a film közös megnézése után a műalkotás által elindított gondolatok és érzések megvitatása, megosztása.

Nagy öröm számomra, amikor megnyílnak a nézők, és a film hatására képesek elvonatkoztatni a mindennapjaiktól, vagy másként látni sok ismert élethelyzetet. Mindig felemelő érzés számomra, ha ebben tudok segítséget, támogatást adni…”

Bárdos Csaba filmtörténész, moderátor