Bille August: Marie Krøyer
2012, dán életrajzi filmdráma 103 perc
Peder Severin Krøyer már 19 évesen elvégezte a Királyi Dán Művészeti Akadémiát és hamarosan Dánia legjobb portéfestője lett. 1877 és 1882 között beutazta Európát és az impresszionisták – Monet, Degas, Renoir és Manet – hatása alá került.
Majd visszatért Dániába és rátalált a messzi Skagenre, ahol kialakult körülötte a skageni festők és írók köre, akik termékeny talajra találtak a köves halászfaluban.
Peder S. Krøyer ezután a nyarakat Skagenben töltötte és plein air képeket festett, télen koppenhágai házában élt és portrékat készített megrendelésre, de folytatta külföldi utazásait is.
Ez a film azonban nem róla szól, hanem a feleségéről.
P. S. Krøyer 1888-ban Párizsban találkozott a német Marie Triepckével, a város egyik legszebb nőjével, akit futólag már ismert Koppenhágából. 1889 nyarán már össze is házasodtak, Marie is festett és a skageni festőkompánia tagja lett. A szép Marie a férje festményein is megjelent és ott is elbűvölte a férfiakat – ebből született a film alapötlete.
1895-ben született Vibeke nevű kislányuk, de Krøyer hamar beteg lett, a látása megromlott és többször kezelték kórházban depressszióval. Marie-t ekkoriban elkezdte ostromolni Hugo Alfvén svéd zeneszerző, akinek meseszép munkáit hallhatjuk a film zenéjeként…
A filmben több Krøyer festmény is megelevenedik pontról pontra, de a fő témája a szerelem, valamint a társadalmi és az emberi korlátok, illetve azok legyőzése, az én lehetséges kiteljesedése.
A csodaszép nő azon veszi észre magát, hogy bezárva él, egy idióta férfi uralma alatt, aki az önáltatás világbajnoka és ráadásul még őrült(nek) is (hiszi magát), majd később (talán) valóban megőrül.
Berekesztve férje kínos procedúrái és idióta szokásai közé, melyekkel borotvaéles ellentétben áll a gyönyörű természet és aranyos kislánya, a korábban fényes társaságban ünnepelt Marie megéli a csendes élet valódi örömeit és kínjait is.
Az őrülettel a filmbe beköszön a horror is, de aztán elköszönünk tőle, de maradunk az őrült szenvedély vidékein.
A másoktól elragadott szerelem őrülete vibrál a vásznon, a visszafogott vágy a túlhajszolttal szemben vakítóan fényesebbnek mutatkozik és rájöhetünk: aki egy festménybe szeret bele, az inkább ne akarja meghódítani a portré alanyát!
Megjelenik a kor igazságtalansága a nőkkel szemben: amikor a férj túl messzire megy, Marie az elöljáró elé járul, aki előbb rátenné a kezeit, majd még kegyetlenebb megoldást választ… Ekkor még „a szégyen bélyege erősebb” és a gyereket a sanyargató apának adnák a törvények!
A gyerek veszélyeztetése komor felhő a plen air fényes egén és csak a film legvégére derül ki, hogy ki kit rabol el kitől – ha egyáltalán kiderülhet valami biztonsan ezen a világon…
A Marie Krøyernek eredeti humora is van és igazi, tiszta történetmesélést nézhetünk, ami ebben a században már ritka öröm. Minden perce igaz(nak tűnik) és ugyanakkor fantázia – a filmet Ingmar Bergman sem rendezhette volna meg jobban, nem hiába nevezte ki Bergman még életében Bille Augustot az utódának.
