2021.06.07. 20:00 – Az utolsó tangó Párizsban

Bernardo Bertolucci: Az utolsó tangó Párizsban (Ultimo tango a Parigi) francia-olasz, 1972, 130 perc, francia nyelven, magyar feliratokkal

Ha van film, melyet valóban lehetetlenség elfelejteni, akkor az az Utolsó tangó Párizsban (Ultimo tango a Parigi, 1972). Egyrészt feledhetetlen a történet, valamint a kivitelezés miatt, másrészt olyannyira hírhedt alkotás, hogy képtelenség nem foglalkozni vele újra és újra. Ez volt ugyanis a hetvenes évek egyik legkiemelkedőbb botrányfilmje. Olaszországban betiltották, rendezőjét, Bernardo Bertoluccit és a film két főszereplőjét pedig még bíróság elé is állították: Bertolucci „pornográf” rendezéséért négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. És ez nem minden, hiszen az Utolsó tangó Párizsban forgatása körüli legendák a mai napig képesek újdonsággal szolgálni. Abban a kérdésben egyelőre nincs konszenzus, volt-e valós erőszak a forgatás során, talán nem is lesz sosem, egyvalamiben azonban bizonyára mindenki egyetért: Bertolucci filmjének drámaisága mellett eltörpül a benne ábrázolt szexualitás. (http://cornandsoda.com/kotelezo-filmek-az-utolso-tango-parizsban-ultimo-tango-a-parigi-1972/)

Rendező: Bernardo Bertolucci

Főszerepben: Marlon Brando, Maria Schneider, Jean-Pierre Léaud

ELŐZETES

A végső üvöltés Párizsban

Francis Bacon a Kép (1946) c. festményét az üvöltő Benito Mussolini fényképe ihlette.

Mussolini Emilia-Romagna tartományában született, amiről Bernardo Bertolucci éppen filmet tervezett készíteni. Ő is ott született és nőtt fel és az emlékei nem hagyták nyugodni, de nem is bírta őket sokáig filmbe önteni. Ez a film végül elkészült és Novecento (illetve 1900) címmel világsiker aratott.

Francis Bacon a Kép második változatát a legnagyobb kiállítására, az 1971-72-ben a párizsi Grand Palais-ben rendezett retrospektívre készítette.

1972 tavaszán Bertolucci látta ezt a kiállítást és ennek elementáris hatására az éppen forgatási fázisban lévő filmjét teljesen átalakította:

„Az angol kultúra dialektikából, szembesítésből, párbeszédből táplálkozik. Francis Bacon az e szabályokkal szembeni engedetlenségből merített inspirációt. A dialógussal a maga monológját állította szembe, nem kímélve másokat, de önmagát sem. 1972 tavaszáról, amikor az Utolsó tangó Párizsban című filmemet készítettem elő, mindenekelőtt arra emlékszem, hogy gyakran ellátogattam a Grand Palais-ba, ahol akkor rendezték meg az első nagyszabású Francis Bacon kiállítást. Többé-kevésbé rendszeres látogatások voltak ezek, mindig vittem magammal valakit, én töltöttem be a tárlatvezető szerepét. Először a film operatőrével mentünk el, aztán a díszlettervezővel, majd a jelmeztervezővel. az utolsó „helyszínbejárást” Marlon Brandóval végeztük. azt akartam, hogy legközelebbi munkatársaim velem együtt átadják magukat a bűvöletnek, annak a felkavaró élménynek, amelyet ez a nagyon is testi kétségbeesés, ez a kegyetlen üvöltés-monológ okoz az embernek. Emlékszem, hogy a képek egymástól eléggé távol voltak elhelyezve, valahogy úgy, mint egy végtelen világegyetemben az égitestek, és mi változtattuk a helyünket ebben a veszélyes Bacon-végtelenben. Amikor elkészültünk a vágással, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Grand Palais-ban tett látogatások során született meg a film titkos magva. Abból a hatásból, amelyet Bacon mindnyájunkra gyakorolt, számomra úgy tűnt, hogy a filmben megmaradt valami rémisztő veszélyérzés.”

A lakás, ahol a film fő jeleneteit forgatták, 30 perc Szajna-parti sétára van a Grand Palais-től.

Bertolucci 30 éves volt ekkor.

ARTfilm rendezvényünk helyszíne • Modul Art Academy ONLINE