Modul Art Academy

NYÁRI KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR

“Egy táj – három nézőpont”

2017. július 24 – 30.

VALÓSÍTSA MEG RÉGI VÁGYÁT! MERÜLJÖN EL A FESTÉSZET VILÁGÁBAN!

7 nap örömteli alkotás – aktív kikapcsolódás – igényes környezetben

Köszönjük alkotótáborunkban 2017-ben résztvett hallgatóink visszajelzéseit!

„Amiért érdemes volt elmenni: Itt volt a legtöményebb az egy négyzetméterre eső azonos hobbival és/vagy elhivatottsággal rendelkező emberek száma. :-) Ez több mint felemelő érzés! Az alkotóteremben történő festést a kellemes zene csak fokozta, ha valami pedig nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, akkor is humorba fordult a dolog és nem maradt kérdés megválaszolatlanul! Csak ajánlani tudom, mert a kreatív része mellett itt van idő hasonló mentalitású embereket is megismerni, akiknek a visszajelzései ugyanolyan építőek, mint a Mester szakmai hozzáértő segítsége! …és még pihenni is lehet!” – Szlovencsak Piroska

„Én tulajdonképpen semmit nem vártam, nem készültem fel, csak ki akartam szakadni az otthoni és munkahelyi légkörből. Volt valami minimális múltam: évekkel korábban részt vettem egy jobb agyféltekés rajztanfolyamon és voltak jól sikerült rajzaim. A Modul Art nyári festőkurzusára véletlenül találtam rá az interneten és jelentkeztem. Azt se tudtam, hol van Miszla. Mikor megérkeztünk és bevezettek a kastélyba, már éreztem, hogy nekem itt jó lesz Gyönyörű bútorok, finom illat, valami bútorápoló és levendula illatának keveréke. Megjöttek a többiek, mind csupa szimpatikus jó fej, fiúk, lányok, vidámak, közvetlenek. Másnap reggel mentünk anyagot gyűjteni a faluba, fényképeztünk rengeteg napraforgót, roskatag, öreg kutat, hámló vakolatú házikókat, rozsdás lakatot, sok-sok megfesteni való témát. A baj ott kezdődött, amikor elém került egy hófehér kemény papír:akkor most fesd meg, amit választottál! Én?.. Életemben nem nyitottam még ki egyetlen tubus akril festéket, sőt még messziről se láttam! Kétségbeestem! János segített, most is és később is ezerszer. Sebestyén János jelenléte a leg-leg-leg,ami ott történhetett. Ott volt mindenhol, ahol segítség kellett, néhány ecsetvonásától átlényegült egy festmény! Csodálatos volt nézni! Megtanított egy olyan alapozási technikát, amire rossz képet talán nem is lehet festeni. Nagyon jó volt ott lenni, mindenki belefelejtkezett a munkájába…” – Gertrud Révész

Végig vezetjük Önt az alkotás folyamatán!

Örömteli alkotásra és aktív kikapcsolódásra vágyó, a festészet és a kortárs képzőművészet iránt őszintén érdeklődő jelentkezőket várunk.
A téma a kortárs tájképfestészet alapjai három képzőművész különböző művészi eszközei, látásmódja, egyéni támogatása által. Megismerheti a speciális technikák műhelytitkait, inspirálódhat, konkrét módszerekkel, eszközökkel fejlesztheti technikai tudását, miközben felszabadíthatja kreatív energiáit.
A tábort az utolsó napon a résztvevők alkotásaiból rendezett kiállítással ünnepeljük, melyre résztvevőink által hívott vendégeket, családtagokat és barátokat is örömmel várunk!
Ezután augusztus hónapban a tábor alkotóinak munkáiból Budapesten, a KAPTÁR-ban is kiállítást szervezünk ünnepélyes megnyitóval, augusztus 2-án.
A kiállítás szeptember 12-ig látható majd. (http://kaptarbudapest.hu/kapcsolat/)

Mit várhat a 7 nap programjától?

  • a technikai tudása gazdagodik, kezdőként is sikerélménye, büszkén hazavihető alkotása lesz
  • az alkotás folyamatában eszközöket, inspirációt kap
  • közelebb kerül a művészi látásmódhoz, gondolkodáshoz, értékrendhez
  • a folyamatos művészeti tevékenységen keresztül megtapasztalja a FLOW élményét
  • az első egy-két nap műhelymunkái után szabadon választhat, mely képzőművész speciális technikáját kívánja mélyebben megismerni, gyakorolni és nagyobb képbe önteni
  • színes programokban vehet részt: kirándulás, fürdőzés, sport tevékenységek közül is kedvére választhat

Helyszínünk Miszla község

Az alkotótábor és szállásunk helye a közel 100 éve épült és korhűen felújított, berendezett MISZLA ART Kulturális Központ és Alkotóház Kastély, illetve “GABONÁS – MAGTÁR” és környezete. A Kastély szobái a kor hagyománya szerint egymásba nyíló, egytraktusos térsort alkotnak ugyanakkor minden szoba külön bejáraton is megközelíthető. A Magtár szobái két ágyas fürdőszobás szobák.
A 600 nm alapterületű, barokk jellegű kúria, amelyet dúsan betelepített kert, erdő valamint egy fiatal gyümölcsös ölel körül, öt szobával valamint három közösségi helyiséggel – díszteremmel, zeneszalonnal, vadászszoba – társalgóval, illetve egy tágas pincehelyiséggel rendelkezik. Mellette a “GABONÁS – MAGTÁRBAN”, az emeleten 8 fürdőszobás szoba vehető igénybe és a földszinten egy közel 100 négyzetméteres közösségi helység szolgál az alkotás helyszínéül.

Teljes ellátással, ízletes vidéki, házias ételekkel várjuk.

Erdős János művészetének egyik fő jellemzője, hogy a táj motívumait szinte grafikai jelekké alakítja. A táj szerkezetének és leglényegibb összetevőinek ábrázolásával filozofikus tömörségű, önálló képi üzenettel bíró, több évtizedes, következetes alkotómunkával létrehozott világot teremt. „A kevesebb – több” puritán szemlélete tetten érhető műveinek anyag és színhasználatában is. Jellemzően tussal készült képei, a fekete és a fehér között fellelhető milliónyi árnyalatot vonultatják fel, kevés, de lényeges szerepet betöltő, kiegészítő színekkel kombinálva.

Tóth Pitya István képein is nagy jelentőséggel jelenik meg a táj és a növényzet, bokrok és fák. Jól látszik a műveken, hogy hogyan változik át a táj a képek tartalmi üzenetét hordozva. Itt is „fantázia” tájakat ábrázol a művész, de szinte emberi tulajdonságokkal ruházza fel az aprólékos műgonddal megrajzolt sziklákat, fákat, és más növényeket. A tartalmi szemlélet (mely gyakran a művész keserédes humorát is tükrözi) megismerése mellett betekintést nyerhetünk a művész speciális alapozási és rajzolási technikájába is.

Sebestyén János képein is felfedezhetünk tájképi elemeket. Műveiben kiemelt jelentősége van a kompozíciónak, a fény és árnyék egymáshoz való viszonyának és a színek harmóniájának. A művész irányítása mellett, a nyári kurzus résztvevői, megismerkedhetnek a tájkép festésének teljes folyamatával.

Hogyan gyűjtünk motívumokat a tájban és az adott falu épített környezetében? Hogyan dolgozzuk fel a gyűjtött anyagot, majd hogyan haladunk a vázlat készítés egyre finomodó fázisaiban, egy kiérlelt kompozíció felé? Milyen rejtett erővonalak működnek egy képsíkon belül? Milyen szín harmóniákat használunk a táj belső lényegének kifejezéséhez? Mit jelent a körvonalak harmonizálása? A 7 nap alatt ezekre a kérdésekre is válaszokat kaphatunk.

ÁRAK (7 nap, 6 éjszaka)

Szállás (nem kötelező): 27.000 Ft (Magtár) vagy 39.000 Ft (Kastély) – egy ágyas felár 50%
Étkezés (teljes ellátás): 25 000 Ft
Részvételi díj: 95 000 Ft
Teljes ellátással, szállással a részvételi díj: 147 000 – 159 000 Ft

A részvételi díj tartalmazza az oktatók tiszteletdíját, a szervezés költségeit, az alkotó munkához szükséges alap eszközöket, anyagokat, 27%-os forgalmi adót. A helyszínen lehetőség lesz nagyobb eszköz és anyagfelhasználási igény esetén további alapanyag vásárlására. A résztvevőink részletes tájékoztatást kapnak mely anyagok, eszközök állnak majd rendelkezésre, és milyen egyéni „felszerelést” kérünk magukkal hozni.

ELŐFOGLALÁSI AJÁNDÉK

2017 január 15-ig történő foglalás esetén 15 000Ft értékű AJÁNDÉKKÁRTYÁT adunk, amelyet bármely hétvégi vagy modul kurzus részvételi díjában felhasználhat!
Ez a kedvezmény más kedvezménnyel is ÖSSZEVONHATÓ!

FIZETÉS MÓDJA ÉS ÜTEMEZÉSE:

  • Jelentkezéskor 50 000 Ft foglalás díj fizetendő
  • 2017 július 10-ig a fennmaradó díj fizetendő

Banki átutalással díjbekérő alapján.


Érdeklődjön az info@modulartacademy.hu e-mail címen vagy a +36-70-432-6481 telefonszámon.

Előképzettség: nem követelmény — amatőr művészeket és teljesen kezdő résztvevőket egyaránt várunk!

Nyári kurzusunk maximális létszáma 24 fő. A helyfoglalásokat a jelentkezés sorrendjében és a foglalási díj – 50.000,- Ft – befizetésével fogadjuk el.

A további részletek befizetése átutalással vagy készpénzben történik.

Idei képzőművészeti alkotótáborunkra a jelentkezések lezárultak. Szeretettel várjuk jövőre!

 Aktív pihenés, feltöltődés a művészeti alkotó tevékenységen keresztül! Szeretettel várjuk!



Az oldal böngészésének folytatásával hozzájárul ahhoz, hogy a honlap sütiket tároljon böngészőjében. További információ

Mik azok a sütik?
A süti (más néven cookie) egy kis szövegfájl, amelyet az Ön számítógépe, okostelefonja vagy más, internetezésre használt eszköze tárol. A sütik nem tudnak kárt tenni az Ön számítógépében vagy az azon szereplő fájlokban.

Mit csinálunk a sütikkel?
A sütik segítségével felismerjük, ha ugyanazzal a számítógéppel lép be a weboldalra, így meg tudjuk jegyezni az Ön beállításait, ezzel kényelmesebbé téve az oldal használatát.

Hogyan tudja letörölni a sütiket?
A legtöbb sütinek szavatossága van, amely után automatikusan lejár, és már nem figyeli meg, hogy Ön mit böngészik. Azonban azt is választhatja, hogy a lejárati szavatosság előtt, saját kezűleg letörli ezeket a sütiket. Alkalmazza ehhez böngészője használati utasításait!

Bezár